27. Kiss Gábor a. Silentium! Kuss! EKS!

Becenevén: Bratyó, Bery

 

Gábor 1981. november. 14.-én született Miskolcon. Sajóládi kis faluban nőtt fel ami Sajópetritől 10 percre található, Borsod megyében. Miután befejezte középiskolai tanulmányait távol került a szerető családjától, a Dunaújvárosi Főiskolára. Mielőtt szülei ráeszméltek, hogy fiuk hova került, húga Rita is hallgatója lett eme intézménynek. Ennyit a hivatalos részről.

Aki abban reménykedik, hogy a következő sorok által kiismeri Beryt az téved! Őt nem lehet „így” bemutatni, ismerni kell. Rendkívül jó kedvű, életvidám, társasági ember, aki nem buliba megy, hanem ahol ő van ott van az igazi buli! Ahol ő megjelenik ott garantált a jókedv. Rendkívül humoros, beszédes és iszogatás közben ezen tulajdonságai hatványozódnak. Sajátos nevetése mosolyt csal még a legszomorúbb ember arcára is! Kis szépséghiba, h egy-egy ilyen buli után rendszerint egy nap döglés és vegetáció következik, ami néha a tanulás rovására ment hallgató korában. Nem tanulmányi eredményei miatt nevezték ki viszont a 2003-2004-es tanév Szervező Valéta Bizottság Fuchs Majorjának, hanem mert határozott fellépésének köszönhetően hamar megtalálta a kellő hangnemet a baleksággal. Erélyes hangja elnyomott minden más háttérzajt (beszélgetést, üvegcsörgést, néha még a zenét is). Még ebben az évben oszlopos tagja lett a Csalódott Kenyér Asztaltársaságnak, addigi 3 éves főiskolai pályafutásának eredményeként. Azóta már ő is rongy filiszter és keresi a helyét a főiskolán túl. 

 

(Roller)