Diákélet (folytatás)



Ifjúsági szervezetek, diáktársaságok 1948-ig

A Selmecre érkező diákság nemzetiségére, társadalmi helyzetére nézve egyaránt heterogén összetételű volt, ám a kor szelleméből fakadóan mégis a német elemek voltak a dominánsak a szokások és a nyelv tekintetében. Semmi furcsa nincs tehát abban, hogy az ideérkező fiatalok is – átvéve a német nyelvterületről érkező diákságtól – a maguk szokásait és nótáit is németes minta alapján alakították ki. Így vált az Akadémia hallgatósága egységes, összetartó közösséggé.


A Bergschola alapítását követő évtizedekben nem beszélhetünk szervezett diákéletről. A hallgatók az egyes nemzetek, nemzetiségek, országrészek szokásait hozták magukkal, egyedül a szertelen mulatozások, hajnalig tartó vigadozások kötötték össze őket. Gyakran botránkoztatták meg a helybelieket durva, erőszakos viselkedésükkel, a megszokottól eltérő életvitelükkel. A féktelen tivornyáknak nem egyszer elzárás, börtön lett a vége. A diákság életstílusa később szolidabb lett, a mulatozások mellett megjelent a tartalmas diákélet kialakításának igénye is.


A szervezett diákéletről szóló első írásos emlékek az 1820-as évekből származnak. Ezen írásokból megtudhatjuk, hogy ekkortájt alakult a Deutsche Gesellschaft in Schemnitz nevű ifjúsági szervezet. A társaságot a nyílt beszédű, kritikus, német egységtörekvéseket támogató flottisták alapították. (Vezetőik Karl Stegmayer, Julius Helms, Anton Pacher, Josef Russegger.) Ez a testület az ifjúság egészét képviselte és összefogta. Két törzshelyük az Arany Bányamécshez címzett kávéház (Kaffeehaus zum goldenen Grubenlicht, amelyet a fogalommá vált Flóris, teljes nevén Stelz Flórián vezetett 55 éven keresztül.) és a Schacht volt. Összejöveteleiket a városon kívüli Schacht (Akna) kocsmában tartották, hetente kétszer (szerdán és szombaton), hajnalig tartó sörözés és nótázás közepette. A társaságot a Selmeci Akadémiához való tartozás, a barátság, a kollegalitás érzése kovácsolta eggyé. A hallgatóvá válással mindenki a közösség tagja lett. Egészen pontosan, az első oktatási napokat megelőzően a társaság tagjává kellett válni ahhoz, hogy valaki később hallgató lehessen. Mint már említettük, ezt az Akadémiai oktatói is elfogadták, sőt szorgalmazták.


Az Akadémia hallgatói a legszigorúbb alá-, és fölérendeltségi viszonyban álltak egymással és csak az intézményben eltöltött évek számának gyarapodásával emelkedhettek a ranglétrán fölfelé.

Itt kell megjegyeznünk, hogy Selmecbányán Burschenchaft nevű diákszervezet nem létezett. Ezen kifejezés alatt az ifjúság jelentős részét magába tömörítő, német érzelmű, bursch eszméket valló társaságokat, a Deutsche Gesellschaft in Schemnitz-et és a Schacht-ot értjük, melyek a nagy német egyetemek Burschenschaft-jai mintájára szerveződtek.


Meg kell említenünk továbbá, hogy a bursch szónak két egymástól jól elkülöníthető jelentése van. Bursch alatt ma nem a selmeci Burschenschaftok híres-hírhedt tagjait, hanem a selmeci hagyományokat tiszteletben tartó, a hagyományok szerint élő megkeresztelt főiskolást, egyetemistát értünk.

A németes diákszokásokat ápoló szervezeteken kívül léteztek olyan körök, melyek az Akadémia kulturális életét igyekeztek fellendíteni. Ilyen például az Akadémia nevű társaság, mely könyvtárat működtetett, újságokat járatott, vagy az 1832-ben alapított Selmeci Magyar Olvasótársulat.


A szabadságharc elvesztése után egyedül a Fogadó az Arany Bányamécshez szabályzat és név nélküli társasköre maradt életben az addig virágzó diáktársaságok közül. A szabadságharcot követő megtorlások, valamint az udvar kísérletei az Akadémia újbóli németesítésére ismét a németajkú hallgatóság létszámának túlsúlyba kerüléséhez vezettek. Ez azt eredményezte, hogy újra egy bursch jellegű társaság életre keltése lett a hallgatóság túlnyomó részének célja. Míg a német-érzelmű hallgatók a nagy német eszmék megvalósításáért álltak a Burschenschaft zászlaja alá, addig a magyar, lengyel, olasz hallgatók a Habsburgok elleni harc érdekében tömörültek ide. 1858-ban megalakult a Schacht-egylet (Verbindung-Schacht), mely a teljes hallgatóság egységbe tömörítésének igényével lépett fel. Ez a Burschenschaft már közgyűléseket tartott, jegyzőkönyvet vezetett, újságot adott ki, klubot, könyvtárat hozott létre.


A társaság tagjai a kollegalitás („egy mindenkiért – mindenki egyért”) szellemiségében éltek. Aki a Burschenschaft tagja volt, az számíthatott rá, hogy társai nem hagyják magára, amikor beteg, vagy éhezik, mindig lesz olyan ember, aki segít a bajban. Ha bekövetkezett a legnagyobb tragédia, akkor a Schacht-egylet gondoskodott az elhunyt méltó elbúcsúztatásáról is. Selmecbánya közösségi életében is nagy szerepe volt a társaság báljainak, rendezvényeinek. Egymásért, a közösségért keményen kiálltak, ha voltak is belső nézeteltérések, kifelé mindig egységesnek mutatkoztak. A Schacht tagjait, szokásait a selmeci polgárok is tiszteletben tartották, ki szeretetből, ki félelemből. Aki vétett a társaság ellen – legyen az tag, vagy egyszerű selmeci lakos –, azt megbüntették. A legdurvább büntetés a teljes kiközösítés, a verschiess volt. Akire kimondták a verschiesst, azzal senki nem beszélhetett, nem tarthatta a kapcsolatot, aki mégis megtette volna, az ugyanúgy verschiessben részesült. Volt rá példa, hogy kereskedők mentek tönkre ezen büntetés miatt, így igyekezett mindegyikőjük jó viszonyt fenntartani az akadémistákkal. A Burschenschaft tagjainak megítélésére mindig is jellemző volt az a kettősség, hogy tisztelték őket bajtársiasságuk, szakmai elhivatottságuk miatt, de féltek a haragjuktól, vaskos diákcsínyeiktől.


A Schacht-egylet mellett újjáéledtek a különböző nemzetiségű diákszervezetek is. 1863-ban például létrejött a magyar Önképző- és Társalgókör. Ebben az időben Concordia és Casino néven német művelődési egyletek is alakultak, melyek fejlődése vezetett később – rengeteg harc után – az Akadémiai Ifjúsági Kör megalakulásához.


A fejlődés első lépése volt a Concordia és az Önképző Társalgókör egyesülése, Általános Társaság néven. De ez még nem képviselte az ifjúság egészét.


Az Akadémiai Olvasókör a Szőlő néven ismert Ertl-féle vendéglőben tartotta közgyűléseit 1871 óta. A társaság célja volt: a szakszerű önképzés, a testvéries együttélés, valamint a magyar nyelv és szokások életben tartása. Tag lehetett minden akadémista, aki nem tartozott a Schacht-egylethez. Ez egyértelmű szakítási kísérlet volt a német nyelvvel, a német szellemiségű diákszokásokkal. A tagok tisztségviselőket választottak. A közgyűléseket a Himnusszal nyitották meg, majd hivatalos beszámolók, felolvasások után szavalatok hangzottak el. Ezt vacsora, bor és cigányzene melletti mulatozás követte. A rendezvények egyik célja a magyaros és kultúrált diákszokások meghonosítása volt. Az akadémisták túlnyomó része a Schacht-egylethez tartozott, így az Olvasókör az 1870-es években elveszítette jelentőségét.


1875-ben – az Erdélyi Kör egyik tagjának temetésén elhangzott gyászbeszéd megindító és buzdító szavai hatására – több kisebb társaság egyesülésével megalapították a Magyar Társaságot. A társaság megtartotta zászlóavató ünnepségét, de még sokáig kemény csatákat kellett vívnia az Általános Társasággal.


A Schacht befolyását azonban nem tudták megtörni egészen 1877-ig, akkor is csak azért, mert a magyar kormány mindent betiltott, ami a német diákszokásokra emlékeztetett.


A Schacht-egylet az utolsó közgyűlésén – a külső kényszer hatására – heves viták közepette kimondta a saját feloszlatását. A Burschenschaft ezüst-zöld-ezüst színű, „Glück auf!” feliratú zászlaja, jegyzőkönyvei stb. a Szepesi Társaságra szállottak át. A Schacht majd húsz éves fennállása után 1877. február 3.-án ünnepélyesen eltemette jelképeit és kegytárgyait. A tagok a gyászszertartáshoz hasonlóan sörös korsóikat összetörték a hant felett. Az indulatok azonban a Burschenschaft feloszlása után sem csillapodtak.


A vita végül 1879-ben dőlt el, amikor is – hallgatóság és az Akadémia érdekeit szem előtt tartva – a Magyar Társaság és az Általános Társaság egyesült Akadémiai Ifjúsági Kör néven.

A társaság a Szentháromság téren önálló lakást bérelt, melyben konyha-, olvasó-, étkező-, stb. helyiségek voltak. Később székházat vásároltak. Az évek során a társaság megerősödött és az egész hallgatóságot irányító, jelentős tekintélyű diákszervezetté vált. A Schacht szokásait nem vetették el teljesen, csupán magyarosították azokat, valamint szakmai törekvéseit és diákéletét új elemekkel gazdagították. (Itt kerül a szakestélyek immár magyar nevű tisztségviselői közé a Háznagy, vagy ahogy ma hívjuk a Major Domus. A Schachttagból szakestély, a fuchsból balek lett, a bursch nóták mellett remekül megfértek a magyar nóták és a cigányzene is.)

A fenti társaságok mellett sok kisebb szervezet is tevékenykedett Selmecbányán. Ezek közül néhány:

Achademiai Athléte Club (10 sportág közül választhattak a hallgatók),
Menza Academica Egyesület (célja volt a hallgatókat étkezési segélyben részesíteni, ill. a jó és olcsó kosztot biztosítani),
Önképző Kör (a szépirodalmi és tudományos munkásság előmozdítására)
Ének- és Zenekör (az ének és zenekedvelők ill. művelők összefogása)
Selmecbányai Főiskolai Hegyi Zászlóalj és Sportlövő Klub (az akadémisták katonai szolgálatra való előkészítése)
Vidéki Körök (már többször volt szó róluk, céljuknak tekintették az ország egyes vidékeiről érkezett diákság összefogását). Pl.: Erdélyi Kör, Bánátia, Szepesi Kör, Dunáninneni Kör, Alföld-Tiszavidéki Kör, Szlávia.
Fontos megemlíteni a Steingrube Nakkösséget, amely feltehetően 1880-ban jött létre. Gyülekezőhelye a Steingrube városrészben fekvő Schmidt-féle kamara volt, és tagjai csak az ebben a városrészben lakók lehettek. Működésük Sopronban is folytatódott, egészen 1942-ig.
Írásba foglalták – igen tréfás és sokszínű – diákszokásaikat Korpás Julis (Corpus Juris) néven, amiben rögzítették tisztségviselőik tennivalóit is, vagyis egyfajta alapszabály szerepét töltötte be. Saját újságot adtak ki Bakterkürt néven. A bohókás társaság tisztségviselői az alábbiak voltak: Bíró uram, Főpenna, Kispenna, Esküdtek, Tanító, Kántor, Bakterok, Bojtár, Sintér, Baromorvos, stb. A Steingrube Nakkösség rendezvényein mindig nagy szerepe volt a jókedvnek, a felhőtlen mulatozásnak.
A Steingrube Nakkösség rendszeres összejövetelei:

Gyesznótor: a társaság tagjai számára rendezett disznóvágással egybekötött eszem-iszom mulatság.
Költöztetés: a Nakkösségbe való bekerüléskor az új tagot - nagy csinnadrattával (egész Selmec tudtára hozva a dolgot) szekéren, talicskán körbejárva Selmec utcáit - beköltöztették Steingrubéba.
Hivatalos Czé-czó: a társaság tulajdonképpeni taggyűlése mókás, kötetlen keretek között.
Ördögűzés: a „plébános” vezetésével a kora középkori ördögűzés szokását figurázták ki, a betlehemi vendégjárás mintájára.
Báld: a társasági tagok bálja, meghívott városi leányokkal.
1919. tavaszán az első világháború, és az emiatt kialakult politikai helyzet miatt az Akadémiának el kellett költöznie Selmecbányáról. 1919. első hónapjaiban érkeztek meg a Selmeci diákok és az oktatók az új székhelyre Sopronba. (Idézet a Sopron vármegye c. napilap 1919. március 5.-ei számából: „Víg kedélyt, vidám életet, meleg szívet hoztunk magunkkal, kegyelettel őrzött szokásokat, kollegalitást, igazi baráti szeretetet.”)

Az Ifjúsági Kör zavartalanul működött Sopronban is. A Kör legnagyobb érdeme, hogy meghonosította Sopronban a Selmeci diákhagyományokat annak ellenére, hogy az első világháború miatt kevés selmeci diák volt köztük, a hallgatók nagy része már Sopronban kezdte meg tanulmányait. Az Ifjúsági Kör vezetőségét évente választották, melyek az elnök, az alelnök, a titkár, az ellenőr, a pénztáros és a háznagy voltak. Az elnökválasztás hasonló ceremóniával, kampánnyal járt, mint régen Selmecen. Ebből is látszik, hogy az elnöki címet csak közismert, köztiszteletben álló személy tudta megszerezni. Az Ifjúsági Kör szervezte a főiskolások kulturális életét is, a szentháromság téri székházában olvasó-, könyvtár-, biliárd-, kártya-, étkezőszobákat tartott fent. A Kör hazafias rendezvényeket szervezett: március 15-én, október 6-án és Kossuth Lajos halának évfordulóján. Tartottak színi előadásokat, ismerkedési-, és búcsúesteket is. Működtették az Akadémiai Athléta Clubbot, a Menza Akademica Egyesületet, az Önképző Kört, stb. Az Ifjúsági Kör hű maradt a régi tradíciókhoz, őrizte a magyaros szellemiséget, a selmecbányai diákszokásokat.

A második világháború folyamán a hallgatóság mereven elutasította a náci ideológiát, eszméi mellet olyannyira kitartott, hogy még a legkeményebb büntetést, a verschiesst is alkalmazta a Volksbund tagokkal szemben. Az Ifjúsági Kör túlélte a második világháborút, hű maradt a selmeci eszmékhez, segítette a hallgatóságot a nehéz helyzetben.
Az ellentétek annyira kiéleződtek az Ifjúsági Kör és a kommunista ifjúsági szervezetek között, hogy 1948-ban a Kör kénytelen volt feloszlatni magát, megszűnt tehát az a szervezet, mely utoljára fogta át sikerrel a hallgatóság egészét.


A XX. század második fele – küzdelem a Hagyományok megmentéséért
A 40-es évek második felében a hallgatóság gondolatvilágát az újbóli átköltözéssel szembeni idegenkedés járta át. 1949. szeptemberében mégis megindult az oktatás Miskolcon.

A kommunista vezetés „reakciósnak” és idegennek bélyegezte, majd betiltotta a selmeci diákhagyományokat. 1951-ben tömegesen zárták ki a hallgatókat a selmeci hagyományok ápolása miatt. A betiltás tárgyai elsősorban a szakestélyek, a balek-firma viszony sajátosságai, az egyenruha viselete, és a Selmeci nóták többsége voltak.

Az ötvenes évek végén lassan megkezdődhetett a Selmeci diákhagyományok visszaállítása. A politikai helyzet azonban csak 1969-től tette lehetővé, hogy hagyományainkat ténylegesen ápolhassuk. Nagy előrelépés volt az 1962-63-as tanév, amikor a Miskolci gépészek szakestélyt tartottak és emlékgyűrűt avattak, kifejezve ezzel, hogy újra a selmeci diákhagyományok eszméi szerint szeretnének élni. A hagyományok visszaállításának másik mérföldköve az 1971-es vadászati világkiállítás volt, az erdészek ettől kezdve viselik újra a waldent.

Diáktársaságok napjainkban
A Selmeci Hagyományok követői napjainkban is szívesen hoznak létre olyan társaságokat, melyek egy szűkebb közösség céljait kívánják megvalósítani. Ezek a célok azonban harmonizálnak valamennyi hagyományőrző törekvéseivel, újabb színt, színeket visznek Hagyományainkba.

A selmeci hagyományok ápolására létrejött diáktársaságokat asztaltársaságoknak nevezzük. Asztaltársaságok általában olyan baráti társaságokból alakulnak, melyek fontosnak érzik, hogy a közösség életében ne csak passzív szemlélőként legyenek jelen, hanem aktív résztvevőként alakíthassák, fejleszthessék is azt. Ezek az asztaltársaságok szinte mindig zárt közösséget alkotnak, egy-egy asztaltársaságba bekerülni megtiszteltetés mindenkinek. Fontos megemlíteni, hogy itt a cél nem csak a felhőtlen mulatozás kell, hogy legyen. Egy asztaltársaság mások elismerését csak úgy vívhatja ki, ha a közösség életéhez érdemi cselekedetekkel járul hozzá. Mulatozáshoz, beszélgetéshez, kocsmázáshoz baráti társaságra és nem asztaltársaságra van szükség. Senki ne alapítson tehát „balhéból” asztaltársaságot, hiszen ezzel csak magát és baráti körét járatja le.

Az asztaltársaságok általában szigorú belső szabályokkal rendelkeznek. Ezek szabályozzák az asztaltársaság működését, a céloktól a tagfelvételig minden területen. A szabályokat általában alapító iratban fektetik le, és azokat a tagok magukra – és egymásra – nézve kötelező érvényűnek tekintik. Ezek a szabályok a legkülönbözőbbek lehetnek, erre kialakult szokások nincsenek. Van azonban néhány dolog, mely majdnem minden esetben megegyezik:

Az asztaltársaság megalakulásáról az alapító okiratban emlékeznek meg, és itt rögzítik az asztaltársaság szabályait.

Az asztaltársaság nótát választ magának (általában a selmeci eredetű diáknóták közül). A nóta kiválasztásánál sok szempont játszhat szerepet. Egyes esetekben azért esik erre vagy arra a nótára a választás, mert a nóta szellemisége, mondanivalója megfelel az asztaltársaság céljainak, máskor csak kedvelik az adott nótát a tagok. Ezt a nótát ezután az asztaltársaság tagjai felállva, begombolkozva, kellő tiszteletadással éneklik.

Az asztaltársaságok alkalmanként szakestélyeket szerveznek. Ezek lehetnek szűk körűek, de lehetnek nagy létszámúak is.

Az asztaltársasági tagok az átlagosnál nagyobb „selmeci kötődéssel” rendelkeznek. Egy asztaltársaság tagjának lenni mindig felelősséggel jár. A tagság létrejötte után a tag tettei már nemcsak saját magának szólnak, sikerei a társaság sikerei is, kudarcai, kifogásolható magatartása az asztaltársaság hírnevét is csorbítják.

A következőkben megemlítünk néhány asztaltársaságot. (A felsorolás a jelenleg működő, ismertebb asztaltársaságokat tartalmazza. Elképzelhető, hogy néhány év múlva egy-kettő közülük – legyen az új, vagy régi – felbomlik, feledésbe merül, ezzel egyidejűleg pedig új, nagyobb aktivitást mutató társaságok színesítik majd a palettát. Ez egyáltalán nem sajnálatos, sőt kimondottan hasznos. A felnövő új generáció saját ötleteivel, szokásaival tovább élteti azokat a hagyományokat, mely oly sok kedves évet szerzett Firmáiknak.)

Sopron: Fröccsöntő Sasok, Körszakállúak Társasága, Selmeczi Társaság
Miskolc: Dudujka Völgyi Rókák
Székesfehérvár: Selmeci Szalamandrák
Dunaújváros: Sztálinvárosi Leopárdok, Csalódott Kenyér Asztaltársaság (CSAK), MISEL, stb.
Nem igazi diáktársaság, de itt kell megemlíteni a dunaújvárosi Alma Mater Kört is. Célja a végzett hallgatók összetartása, a velük való kapcsolattartás. Ennek érdekében évente megrendezik az Alma Mater Találkozót és Szakestélyt. Ide a 10, 20, 30 éve végzett hallgatókat hívják meg, akik ekkor nem csak egymással találkozhatnak, hanem megismerkedhetnek az intézmény mai életével is.