Selmeczi Diák Napok 2015, Selmecbánya

Minnyájan vótunk az Akadéminán!

„Adná az ég: hogy majd ezer év múlva, így összejöhetnénk újra, mindannyian…”

Már egy emberöltű mi eltelt, s a selmeci diákok ugyan úgy danolnak, mint anno, egyszer…ha kell a testvérvárosokban, de már negyedik alkalommal Selmecbányán. Ez ívben sok kegyelemmel nem áldott meg minket Szent Borbála, mivel nem vótunk eső híján, de ez a hangulaton és társaságon nem fogott!

Augusztus 17-én, hétfőn indultak a buszok az ország három szegletéből, s szépen lassan mindenki megérkezett az Erdészeti Kollégium parkolójába. Régi kedves cimborák, és drága Firmák köszöntése következett, majd pediglen a szobák beosztása, menza koszt fogyasztása; sör híján – később - bevásárlás volt soron a modern potraviny-ben. Szerencsénkre akciós Staropranembe botlottunk, így adott volt minden a kiváló folytatáshoz. Az ünnepélyes megnyitóra már szemergő esőben sétáltunk át a Bányászati palotába. Kun Dániel a. Vodkapusztító… a Cantusok Köre részéről - s egyben, mint főszervező - köszöntötte néhány kedves mondatban a jelenlévőket, aztán pedig az ősi szakok himnuszai csendültek fel – ez az egyik olyan élmény, ami mindig örömmel, és tisztelettel itatja át az ember szívét, és emeli magasba a nemes bursch-lelket; tisztelgés az ősök, a szakma, és a barátság templomában.

A szállásra való visszatérést követően ki lehetett pihenni az utazás fáradalmait, a közösségi térré alakított ebédlőben pedig a Korhely Baráti Társaságnak köszönhetően borokat lehetett kóstolni. Persze voltak jó néhányan, akik a girbe-gurba utcákat és a vágott sört részesítette előnyben. A különböző borok mellé olykor dinnye és/vagy sajt dukált, a kollégium távolabbi szegleteiből pedig nótaszó is hallatszódott. Később retró is meg diszkó is volt – bár ez utóbbi nem tetszett mindenkinek osztatlanul, többek közt a helyi hatóságok sem, sajnos, így gyorsan rövidre zárult az első este. (Ugyanakkor a közbiztonság nem volt mindenkor feddhetetlen, amit a miskolci busz és persze sofőrje élt meg legrosszabbul…)

A reggeli ébredést a hangulatfelelős szervezők biztosították, magyar nótával, na meg pálinkával, így aztán fitten, üdén, fiatalosan lehetett kezdeni a napot. Taktikai tisztálkodás, reggeli, és már ment a kártya, na meg hála a bányász kocsmának sert is csapoltak – egy ideig. Aztán később már nem, mert a tisztelt vendéglátó nem gondolta, hogy itt zaj, meg alkohol is lesz - skandalum! A kezdeti nehézségeken átbucskázva, na meg azért egy kis sorversenyt követően, szépen lassan elérkezett az idő, hogy a nótabírók megmutassák: kinek a legélcesebb hangja széles e vidéken, vagyis a Cantus verseny. Szó-szót követett és a jó torkú fiatalok intonálták szívükhöz közel álló nótájukat, és persze figyeltek egymásra, hogy ki ne száradjanak. A hosszas viaskodás végén Bajzát Imre a. Dongó-t ítélte a zsűri a legjobbnak, így ebben az évben miskolci diákot ünnepelhettek, mint SDN Cantus verseny győztest, ez úton is gratulálunk neki! A vacsorát készülődés követte, mivel a bál estélye volt soron, aminek az Trazovna Irish pub adott otthont. Egyes beszámolók szerint kicsit szűkös volt a helyszín, de a korhely levest nagyon sokat dicsérték…

A szerdai napon mindenki választhatott (hodrusbányai skanzen, túra Kisiblyélre), hogy merre kíván kirándulni, esetleg csak pihenget, beszélget a szobájában. Egy kisebb társaság a városi túrát is végigcsinálta, Debreczeni Dániel a. Ray vezetésével, amely sok érdekes információt tartalmazott és bizony az éltesebb Firmák is tanulhattak újat. A szemergő eső elől néha elvonultunk, és nem hagytunk garatunkat sem szárazon senyvedni. Majd a délutáni, kora esti órákban a Kémiai Palota szolgált a hagyománytörténeti előadások színhelyéül, ahol a soproni egyetem könyvtárosa Ifj. Sarkady Sándor a. Narrátor, Szabó László a. Szacó, és Debreczeni Dani tartott előadást, illetve volt néhány vitaindító gondolat is, amit a jelenlévők vesézhettek ki. Hallottunk itt a hősi tettekről selmeci és soproni vonatkozásban, volt téma a diák napok történelme, alakulása, na meg útra való a hagyományőrzéshez, amit mindenki nagy örömmel fogadott.

Eztán már mindenki a szakestélyre hangolódott, pedig még időközben egy pipa verseny is lebonyolításra került. A városi kulturális központ adott helyet a nagy létszámú eseménynek, és a főszervezők közül a rangidős, a Charlei-hangú Molnár Csaba a. Colos vezényelte le az ünnepélyes összejövetelt, amely maratonira sikeredett. Volt természetesen néhány komolyabb hozzászólás, de többségében – természetesen – a vidámságé volt a főszerep. Az idő előrehaladottsága miatt nagyon szabadfolyni nem jutott már idő a helyszínen, így sokan álomra hajtották a fejüket, ahogy visszatértek a szállásra, de a kitartóbbak természetesen még kitartottak pirkadatig.

Az utolsó étkezésre is sor került, na meg a pakolásra, ami nem ment mindenkinek túl gyorsan, de végül az utolsó törölköző is helyére került, és szépen lassan a könnyes búcsú ideje következett, na meg fotó készítés. Lassan elindultak a buszok és az autók, és sok boldog pillanatot hagytak hátuk mögött a selmeci diákok. Ez úton is köszönjük a Cantusok Körének a kiváló szervezést, és reménykedünk, hogy még lesz alkalmunk az SDN keretein belül újra visszatérni, ezer év múlva is…

Képek az eseményről

Steingrubeni Csakterkürt - online

Selmeczi oldal - Dunai oldal - Urbánus panel-ballada XXI. századi hangzásvilággal.

 

Extra tartalom:

 

Kedves Barátaim!
Hosszú idő után végre elkészült az Akadémia diákságának történetét tárgyaló könyvem. A kiadvány a tradícióinkhoz kötődő diáktársaságok és öntevékeny szerveződések történetét meséli el 1762-től 1948-ig. Egyedisége abban is áll, hogy nem elkülönítve mutatja be az egyes körök történetét, hanem időrendben haladva egymás mellett tárgyalva. Formátumát tekintve a könyv A4-es méretű, tartalmi része 103 oldal. Számos eredeti dokumentum található benne, melyek közül többet még sosem jelentettek meg. A könyv ára 1500 Ft/db, melynek teljes összege az elhunyt akadémisták lélekharangjának felállítására lesz fordítva. 
A kiadványt a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre jelezve tudjátok megrendelni.
Remélem kedvet kaptok hozzá és örömmel forgatjátok majd.
 
Jó szerencsét!
Debreczeni Dániel a. Ray

 

Megoszt