Szalamander - 2013

A Szalamander

Nos a szakmeghatározás szerint „Libasorban és kacskaringós vonalban haladó menet.” Kicsit tovább kutakodtam a témában és próbáltam felfedni a szó jelentését. A német, latin, görög gyökerekkel rendelkező főnév eredetileg a 15-20 cm-es védett, kétéltűt jelöli, azonban nem csak földi vonatkozásban találkoztam „vele”.

Az egyes mítoszokból Tűzelementálként köszönhet vissza a szalamander szó. Az elementális lények vagy más néven természetszellemek körülöttünk élnek, fajtáik és feladataik szerteágazóak. Ami közös bennük az nem más, hogy ők alkotják a minket körülvevő érzéki világot és minden természeti folyamatban részt vesznek…

A dunaújvárosi felvonulás rendre a 33-as kollégium elől indul, amit ezúttal nagy várakozás előzte meg, hisz’ nem lehetett tudni, hogy az időjárás mennyire húzza keresztül a számításokat.De szerencsére idén sem – mint az elmúlt 10 évben sem – áztunk el. Mikor mindenki a helyére került, akkor a zászlóvivők (Krajczár Martin a. Szikra és Nagy Péter a. Szabadúszó Lélekbúvár) irányadásával elkezdődött a menetelés. Két oldalról a bALEKság zárta közre a felvonulás magját, az élen pedig az iskola felsőbb vezetése. Mögöttük az majd kígyózó sorban a Kohlenbrennerek lámpással a kezükben követték a szalamander fejét. A hangulatról és a nótákról a Cantusok egész utcát bezengő kórusa gondoskodott. S velük együtt énekelve a Valéta Bizottságok további tagjai haladtak a Városháza felé.

Itt Klein Márk köszöntött mindenkit, és emlékezett vissza néhány kedves szó erejéig az eltelt néhány évre. Őt követte Friedrichné Pethő Ilona, aki Cserna Gábor üzenetét tolmácsolta a diákhagyományok szépségéről, és jelentőségéről.Őt követte Dr. András István, aki büszkén gondolt vissza a múltra és nosztalgiázott picit. A beszédek végeztével a valétánsok átadták kupájukat a kabinet vezetőnek, és tovább indult a dalos diáksereg. Jókedvűen, és nótázva haladt a menet egészen a Martinász-szoborig. „E roppant széles világon…” csendült fel a kohász himnusz és így tisztelegtünk a fáradt munkás szobra előtt. Majd az Öntész nótával búcsúztunk a Vasmű úttól. Az Építők útján keresztül elérkeztünk a Béke térig s meg sem álltunk a Főiskoláig. A Gaudeamus igitur, a Ballag már a vén diák, és a Magyar Himnusz, után a Tavaszi szél tette fel a pontot az ’i’-re.

„Vivat, crescat, floreat Academia! Vivant professores! – Vivat! Vivat! Vivat!” – (vissz)hangzott messzire az utolsó záróakkordjaként az éljenzés. 

A várostól és az Alma Matertől való elbúcsúzás után –mivel itt nincsenek gyökerei – csak a szellemjárás alkalmával kerülhetett sor a jelképes seggberúgásra, amivel a bALEKok kitessékelik Firmáikat a városból…

Éljetek boldogul!

A fotók erről a jeles eseményről itt találhatóak!

Megoszt