Szakestélyek

A szakestély a Selmeci Diákhagyományok követőinek egyik legfontosabb rendezvénye. Hangulatát évszázadokon keresztül megőrizte, formáját tekintve többé-kevésbé változatlan maradt. A szakestély mindig egy adott embercsoport (szak, baráti kör, egy vállalat selmeci utódintézményben végzett dolgozói stb.) rendezvénye, mely az érintettek összetartozását, barátságát hivatott kifejezni, erősíteni.

A szakestély egy Selmec szellemében megkeresztelt ember számára mindig ünnep. A barátság, a kollegalitás, az egymáshoz tartozás ünnepe. Egy szakestre meghívást kapni mindig nagy megtiszteltetés. Éppen ezért mindenkire nézve kötelező az ünnephez méltóan viselkedni és felöltözni. Aki ezt nem teszi meg az nem méltó a közösség bizalmára és szeretetére. Nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy a szakestély olyan rendezvény, mely minden résztvevőtől bizonyos fokú aktivitást igényel. Nem követendő tehát az a rossz példa, amikor valaki beül egy szakestélyre és arra vár, hogy őt szórakoztassák; éppen ellenkezőleg: a szakestély varázsa pont abban rejlik, hogy minél több ember készül komoly vagy vidám, de mindenképpen a szakestélyhez kapcsolódó és fényét emelő felszólalásokkal.

A szakestélyen minden világi rang, cím beosztás érvényét veszti, mindenki egyenlő. Minden kérdésben a szakest által választott Elnök szava dönt, rajta kívül csakis az általa kiválasztott tisztségviselőknek van megkülönböztetett szerepük.

A szakestek kialakulásáról kevés adatunk van, de valószínűsíthető, hogy az Akadémia diákjai, és oktatói közti eleinte szakmai, később kötetlen megbeszélésekből alakultak ki. Ezek a megbeszélések komoly és vidám témák megtárgyalásából, majd az est előrehaladtával közös nótázásból és italozásból álltak.

A XIX. század elején már jellemző volt a mostani lebonyolítási rend, találkozhatunk a tisztségviselők és a szakest dalainak többségével is. A szakestek helyszíne a Burschenschaft törzshelye, a Schacht-kocsma volt, az eredeti elnevezés a Schachttag is erre utal. A sárgára meszelt épület eredetileg a Neuschacht, más néven az Erzsébet-akna rendelő helyisége volt. A kocsma részt az 1810-es években alakították ki. A Schacht-hoz vezető út igen meredek, télen pedig a jegesedés miatt szinte életveszélyes volt, de az épület mellett szólt az az érv, hogy kívül esett a város közigazgatási határán, így nem zavarhatta meg senki a burschok féktelen mulatozásait. Az épület szemöldökgerendájába a „Tempus” szót vésték, mely azt jelentette, hogy csak az akadémisták, illetve tanáraik tehették be lábukat a Schachttagokra. A bejárattal szembeni falat egy freskókép díszítette, melynek közepén a Burschenschaft himnuszának, a Gaudeamus-nak az első versszaka volt olvasható, valamint számtalan bányász és erdész nótát is felfestettek a falakra.

A Schachttagokat szerdánként és szombatonként tartották. A szakestélyek előtt az ún. Saufcomisarium (vigalomhírnök) végigjárta a szórakozóhelyeket és a diákkamarákat (diáklakóhelyeket) értesítve a burschokat a szakestély időpontjáról.
A Schachttagon minden világi cím és rang érvényét veszítette, minden a választott Elnöknek és tisztségviselőinek utasításaitól függött; ugyanúgy, mint ma.

A Schachttag intézménye a Schacht-társaság feloszlása után sem szűnt meg, csak az új irányzatok, a magyarosítás előtérbe kerülésével neve szakestélyre változott. Fordítások híján a burschnótákat továbbra is németül énekelték, de nem volt idegen a cigányzenével kísért magyar nóta sem az akkori szakestélyek hangulatától. Ekkortájt fordították le magyarra az egyes tisztségek elnevezését, valamint ekkor vált a fuchsból balek. Ezekben az években került a tisztségviselők közé a háznagy (ma Major Domus), aki a szakestély rendjéért volt felelős.
A szakestélyek tisztségviselőit és lefolyását tekintve azóta is számtalan változás történt, de alapjaiban máig megőrizte XIX. század eleji tartalmát és formáját. A szakestek ugyanúgy a felhőtlen szórakozást jelentették kétszáz éve, mint ahogy jelentik ma is, de nem szabad elfelejtenünk, hogy egymást végighallgatni, egymással kapcsolatot tartani csakis úgy lehet, ha nem az italozást tekintjük elsődleges célnak.

A szakestélyen csak az vehet részt, aki invitációs cédulát kap, illetve vásárol. Ilyenek lehetnek iskolánk, illetve testvérintézményeink megkeresztelt polgárai esetlegesen vendégek.

Invitációs cédulát 1971. szeptemberében Budán, a Normafa Vendéglőben tartott szakestélyre készítettek először. A meginvitált személyek a szakestélyre érkezvén elfoglalják a helyüket. A korábban érkezők asztalnak döntött székkel, illetve Tempus feliratú cédulával jelezhetik, hogy ők ott kívánnak helyet foglalni. A szakestély berendezése két emelvényen álló asztalból, valamint az ezek között merőlegesen elhelyezkedő asztalsorokból áll. Az egyik emelvényen a Praesidium asztala, a szemköztin pedig a Kontraasztal található. Ezekhez nem ül senki, mert e helyek tulajdonosai (elvileg) csak később válnak ismertté.

Az invitációban jelzett időpont elérkezésekor lekapcsolják a világítást, majd a Cantus Praeses intonálja (előénekli) a Sza- sza- szakestély című nótát. A nóta kezdetekor a Szakestély résztvevői meggyújtják az asztalaikra helyezett gyertyákat, és aki még nem tette volna, az leül a helyére, miközben valamennyi résztvevő bekapcsolódik a nótázásba.
A következő dal az Elnökválasztó. Itt derül fény a Praeses kilétére. A „Nincs még nékünk Elnökünk” kezdetű strófa elhangzása után szellemes bekiabálások hangzanak el, javaslatot téve a szakestély Elnökének személyére. A megfelelő visszhangot (pfújolást vagy néha vivátolást) követően a Cantus Praeses a „Nem lesz nékünk Elnökünk” kezdetű versszakkal folytatja nótáját. Addig tart ez a procedúra, amíg valamelyik résztvevő, vagy a Cantus Praeses meg nem nevezi a szakestély Elnökét. Erre a szakestély „Vivát!” felkiáltással és asztalon dobolással reagál. A Cantus a „Van már nékünk Elnökünk” kezdetű versszakot intonálja miközben a frissen választott Praeses kimegy a Praesidium asztalához, meggyújtja gyertyáit és felveszi az Elnöki szalagot. A leendő Cantus Praeses elénekli a Dal az Elnökhöz című nótát. Válaszképpen az Elnök szájából felhangzik a Praeses dala (mindkét nóta utolsó két sorát közösen éneklik a jelenlévők). Ezek után az Elnök kijelöli a szakestély tisztségviselőit, majd utasítja a Cantus Praesest, hogy intonálja a szakok himnuszait. A himnuszokat a szakestély résztvevői eloltott gyertya mellett felállva, begombolt ruházatban éneklik végig. Ezt követően az Elnök a Selmeci szakok és utódszakok felvirágoztatására háromszoros „Vivát!”-ot rendel el. Ezután ismét az Elnök szavai következnek: „Szakestély leül, gyertyát gyújt!”. Amikor a szakestély elcsendesedik, a Major Domus ismerteti a Házirendet.

A Házirend általában tartalmazza az alábbiakat:

• a szakestély célját
• a szakestély megszólítását
• a szakestély szent italát és a hozzá tartozó vezényszavakat
• valamint az általánosan elfogadott viselkedési normákat

„Vivat, crescat, floreat Academia! Vivant professores!”

Ezt háromszoros „Vivát!” felkiáltás követi, majd az Elnök újból magához ragadja a szót:
„Ezennel a Szakestély hivatalos részét bezárom, szabadfolyást engedélyezek mindennemű ételnek és italnak!”

Ezután a szakestély - immár felkapcsolt villany mellett - elénekli a Szakestély végére című nótát, megkezdve ezzel a szabadfolyást. A továbbiakban nótázás, iszogatás, anekdotázás folytatódhat, mely reggelig is eltarthat.
A fent leírtak egy része természetesen szakestenként eltérő lehet, hiszen nincs két egyforma szakestély, de a keret állandó, változatlan. Azonos azzal a több mint 250 éves tradícióval, amelyet az Alma Mater hallgatói alkottak meg Selmecbányán.

Praeses (prézesz): a szakestély Elnöke, kinek szava és személye szent és sérthetetlen. Feladata a szakest levezetése. Szalagja fehér színű.

Major Domus (major domusz): a szakestély háznagya. Feladata a szakestély megszervezése, és szükség esetén az Elnök helyettesítése. Az Elnök bal oldalán foglal helyet, szalagja kék színű.
Selmecbányán, mint ahogy ebben a fejezetben már utaltunk rá, a Major Domus feladata a szakestély rendjének fenntartása volt.

Fuchsmajor (fukszmajor): balekcsősz. Feladata a szakestélyen a rend és fegyelem fenntartása. Nagyobb szakestély esetén az Elnök kijelölhet segéd Fuchsmajort. Szalagja fekete színű. A Fuchsmajor „Silentium!” szavára minden résztvevő köteles csendben maradni.
A legnagyobb szégyen az, ha valaki képtelen szakestélyhez méltóan viselkedni, és a Fuchsmajornak ki kell vezetnie. Ilyenkor a Fuchsmajornak jogában áll akár az illető kupáját is összetörni, mintha meg sem jelent volna a szakestélyen.
Annak idején Selmecen, ha egy pogány fel kívánt szólalni a szakestélyen, először a balekcsősznek kellett szólnia, és ő, mint egy tolmács közvetített az Elnöknek. Mivel az ő fennhatósága alá tartozott a balekság, ezért ő látta (láttatta) el a Firmák asztalát sörrel. (Ekkor étel és más ital még nem volt a Schachttagon.) A Fuchsmajor a balekasztalnál foglalt helyet, elengedhetetlen jelvénye volt a bányászlámpa, a farbőr és a pálca; manapság a termetes Fuchsbot a legfontosabb ismertető jele.

Cantus Praeses (kantus prézesz): nótabíró. Feladata az aktuális nóta intonálása. Szalagja keskeny, piros színű. Nagyobb szakestély esetén az Elnök kijelölhet segéd Cantus Praesest.

Contrapunct (kontrapunkt): az Elnök visszhangja. Feladata eredetileg az Elnök minden szavának hű felerősítése. Manapság humoros, kifigurázó beszólásaival fokozza a szakestély hangulatát. Általában két személyt nevez ki az Elnök erre a tisztségre, akik a Praesidiumi asztallal szemben a terem másik oldalán foglalnak helyet. Szalagja sárga színű.
Selmecen a Contrapunct köteles volt viselni a hosszú ökörszarvból készült „Trinkhorn”-t (ivótülköt), melyet a mellén, vagy a hátán, egy madzagon hordott. Ebből csak feledhetetlen napokon ittak. ilyenkor a Praesestől adták sorra a kürtöt, ha kiürült újra töltötték. Abbahagyni az ivást csak akkor volt szabad, ha az utolsó ember teljesen kiitta a kürt tartalmát. Ez ritka véletlen volt. Ilyenkor a Fuhrwerkeknek bőven akadt dolguk.

Vedeles Praeses (vedelesz prézesz): Dunaújvárosban Gépész szakestélyeken illetve Kohlenbrenner és Elsős szakesteken van ilyen tisztség. Feladata a bor minősítése. Szalagja piros színű.

Meg kell jegyeznünk, hogy Dunaújvárosban nem minden tisztségviselő szalagjának színe egyezik meg az itt leírtakkal. Ennek valószínűsíthető oka az, hogy az újvárosi szakok születésekor a KISZ-nek „hála”, a vörös szín sokkal „népszerűbb” volt sok más színnél… Megfigyelhető az a törekvés, hogy a régi szalagokat - amint azok betelnek viselőik nevével az évek hosszú sora alatt - lecserélik olyan színűre, amilyen eredetileg Selmecen volt használatos.

Pater Krampampuli (páter krampampuli): krampampulifőző mester. Feladata a megfelelő szakestélyeken ennek a burschok által igen kedvelt italnak az elkészítése.

Etalonrészeg: a szakestély alkoholfokának szintmérője. Feladata a szakestély által kitalált szöveget megjegyezni, és azt az Elnök utasítására a szakestély bármely pillanatában elismételni. Ha ezen kötelességének nem tud eleget tenni, az Elnök a szakestélyt berekeszti.

Konzekvencia: Sopronban kialakult tisztség. Feladata az Elnök tévesztése után levonni a konzekvenciát egy tele kupa fenékig ürítésével, melyet hangos „Vivat Praeses!” felkiáltás előz meg. Általában többen vannak.

Garatőr: (leibfuchs): Feladata gondoskodni arról, hogy a tisztségviselők, illetve az ezzel külön megtiszteltek kupái soha ne legyenek üresek.

Kandeláber: Alkalmi tisztség, feladata a Házirend és más, papírról olvasott felszólalások megvilágítása gyertyával. Erre utal a neve is: gyertyatartó.

 Fuhrwerk: (fuvaros): a szakestély „pincére”. Feladata a terem berendezése, az asztalok megterítése, majd a helyiség kiinduló állapotának visszaállítása. Ez a tisztség - bár igen fontos - rábízható akár balek(ok)ra is, persze megfelelő irányítás mellett. Nagyobb szakestélyeken az Elnök kijelölhet Főfuhrwerket is, aki a többi Fuhrwerket koordinálja.
Selmecbányán a Fuhrwerkek feladata az elázott Firmák hazakísérése volt.

Tekintsük át először azokat a szakestélyeket, melyek valamennyi szakon évente megrendezésre kerülnek. Ezek előkészítéséért és lebonyolításáért az adott szakok Valéta Bizottságai felelősek.

Balekkeresztelő Szakestély: Ezen a szakestélyen keresztelik meg a balekjelölteket, ekkor válnak az iskola teljes jogú polgáraivá. Mivel a keresztelésre kerülő pogányok kizárólag fiúk lehetnek, a lányokat először fiúsítani kell. A fiúsítás során a balekinajelöltet jelképesen megborotválják, ezzel férfiúi jogokat és egy férfinevet szerez, amit a fiúsító okirat is rögzít. A megkeresztelésre kerülő pogánynak választania kell egy keresztapát és egy keresztanyát, akik felvállalják a balek útjának egyengetését. A keresztelés procedúrája szakonként, iskolánként különböző lehet, de nagy általánosságban igaz, hogy először a fuchsboton kell átugrania a jelöltnek, majd egy slukkot kell szívnia a balekkeresztelő pipából, ezek után arcát bekormozzák, majd leöntik a szak szent italával. A balek megkapja keresztlevelét, innentől teljes jogú tagja a szakestélynek. Helyére visszatérve már nem csupasz, hanem étellel, itallal megrakott, gyertyával megvilágított asztal fogadja. A szertartást a Fuchsmajor által intonált Balekkeresztelő nóta kíséri végig, majd az utolsó balek megkeresztelését követően az Elnök ekselteti a kiszáradt torkú balekságot. Az eks alatt a szakest a Hagyjátok csak, engedjétek… kezdetű nótát énekli. A Balekkeresztelő Szakestély a balekokítások, balekvizsgák befejeztével kerül megrendezésre az őszi félévben. Régen a Műszaki Tanároknál Beavató-buktató, míg a Szervezőknél Inicializáló Szakestélynek hívták.

Szalagavató Szakestély: Itt avatják fel a végzősök a valétaszalagjukat, melyet a bal karjukon hordanak. (A szalagot nem csak az egyenruhán, hanem utcai ruházat felett is viseljük!) A szalag a szak egyenruhájának paszományával megegyező színű bársonyból készül a szak hímzett címerével, az intézmény nevével, valamint a tanulmányok kezdésének és várható befejezésének dátumával. A szalagot az ún. tiszteletbeli évfolyamtárs(ak) tűzi(k) fel, akik a végzősök legkedvesebb oktatói közül kerülnek ki. A szakestély hivatalos dala a Visszapillantás. A tavaszi félév első felében kerül megrendezésre, kupát nagyon ritkán készítetnek ez alkalomból.

Gyűrű-, és Kupaavató Szakestély: Ez a szakestély hivatott arra, hogy a valétáló évfolyam felavassa aranygyűrűjét, illetve kupáját. A gyűrűn a szak címere mellett az iskola betűkódja szerepel. A Gyűrűavató kupára felkerül az évfolyam valamennyi megkeresztelt hallgatójának, illetve tiszteletbeli évfolyamtársainak neve. A szakestély fénypontja a gyűrűavatás procedúrája. A végzősök felállnak, teletöltik kupáikat, ezután síri csendben, vezényszóra beleejtik a gyűrűt a kupába. Mindenki iszik egy ekset, majd a kupában maradt gyűrűt felhúzzák az ujjukra, örökre eljegyezve ez által a Selmeci Hagyományokat. A szakest hivatalos nótája a Gyűrűavató dal. Ez a szakestély tavaszi félévben, vizsgaidőszak előtt kerül megrendezésre, krampampulit is felszolgálnak.
Először a miskolci gépészek avattak gyűrűt 1962-ben.

Tisztségátadó Szakestély: A valétálók ezen a szakestélyen adják át a tisztséget az őket követő évfolyamnak. A szakestély első részében a leköszönő, a második részben pedig már a következő évi Valéta Bizottság viseli a tisztségeket. A tavaszi félév végén kerül megrendezésre.

 A Valéta Bizottságok szakestjein kívül van még két szakestély, melyet minden évben megrendeznek Dunaújvárosban. Az egyik a másodévesek rendezvénye, a Kohlenbrenner Szakestély. Itt a Tisztségátadóhoz hasonlóan a Firmák átadják tisztségeiket a fiatalabb generáció képviselőinek. A szervezés és lebonyolítás a másodévesek feladata, kitűnő alkalom, hogy felkészüljenek a valétálásra. Kupás, krampampulis szakestély. Hasonló célt szolgál az Elsős Szakestély is, de itt két tisztséget – a Praeses és a Fuchsmajor – Firmák töltenek be, mivel ezek a tisztségek természetszerűleg távol állnak a balekságtól. Ezen két szakest közös jellemzője, hogy „össznépiek”, tehát nem egyetlen szak képviselői rendezik. Ezen szakestek örök tanulsága, hogy az ember legkönnyebben a saját hibáiból tanul…

 A Dunaújvárosi Főiskola Alma Mater Köre minden évben megrendezi az Alma Mater szakestélyt, melyre a tíz, húsz illetve harminc éve diplomázott hallgatóit várja vissza.

 A hivatalos szakestek sorában meg kell említenünk még a kohászok Firmabúcsúztató szakestélyét is.
 Testvériskoláinkban - a teljesség igénye nélkül – tartanak még Firmaavató, Balekszámláló, Felező, Stafétaátadó stb. szakesteket. Ezen szakesteknek is közölhetnénk az alapvető sajátosságait, de aki teheti az menjen el, nézze meg, hogy is zajlanak ezek, vagy kérdezze meg Firmáit, esetleg figyeljen oda balekokításon…

A hivatalos szakestélyeken kívül nem ritkák az alkalmi, vagy egyes asztaltársaságok által rendezett szakestélyek sem. Ezek kis létszámú, családias hangulatú rendezvények. A klasszikus szakestforma keretein belül, a hivatalos szakesteknél általában könnyedebb hangvételben zajlanak.

Szót kell ejtenünk még egy szakestélyről, mely minden más szakestélytől különbözik, rövid és megrázó volta miatt. Ez a Gyászszakestély. Ezen a szakestélyen nincsenek tisztségviselők, csak egyetlen levezető elnök. Szigorúan zártkörű, csak a legközelebbi barátok vannak jelen. A jelenlévők a klopacska hangjaira a helyükre állnak, röviden méltatják az elhunytat, majd emlékére megisszák az utolsó ekset. Erre az alkalomra vagy külön kupa készül, vagy a résztvevők magukkal viszik a legkedvesebb kupájukat, amit az ekset követően szertartásosan összetörnek. A kupatörés azt a célt szolgálja, hogy abból a kupából, melyet az elhunyt emlékére ürítettek, többé senki ne ihasson. A darabokra tört kupa fülére fekete szalagot kötnek, és elteszik emlékbe. A gyászszakestély végén a résztvevők gyászdalokat énekelve vonulnak ki. Anno, Selmecen a gyászszakestet maga a temetés követte. A gyászszakest napján minden ismerős visszavonul, italozásnak, mulatásnak nincs helye.

Előfordulhat olyan alkalom is, amikor egy vidám társaságnak „szakestes hangulata” támad, de nincs megfelelő alkalom egy szakestély megrendezésére. Ilyenkor oldottabb hangvételű, kevésbé fegyelmezett „szakestet”, cécót vagy nedvesestet tartanak. Ezen rendezvények egyike teljesen, másika csak néhány vonásban tér el a Szakestélytől. Jelen esetben a cél egy görbe este, néha azonban fiatalabb generációk gyakorlása, balekok, kohlenbrennerek első szárnypróbálgatása is lehet. Bár nem tartozik szorosan a Hagyományokhoz, semmiképp sem elítélendő.

Ne gondolja senki, hogy mert itt foglalkozunk a krampampulival, azért az „egyéb” kategóriába tartozik. Ezt a nemes itókát csak a legünnepélyesebb szakestélyek végén szokás feltálalni. Összetétele Páterenként (ld.: tisztségviselők) változó, általában gyümölcsök, borok, égetett szeszek, fűszerek keveréke. Íze mennyei, de éppen ezért vigyázni kell vele. Forrón tálalják. :-)