Selmecbánya legfontosabb nevezetességei

A selmeci nevezetességekről szóló jelen fejezet célja, hogy megismertesse Veletek a műszaki felsőoktatás bölcsőjét, azt a várost, melynek hangulata erősen hatott a diákhagyományok ilyetén való kialakulására. Számos olyan eleme van Hagyományainknak, melyet csak akkor érthettek meg, érezhettek át, ha legalább elmondások alapján ismeritek Selmecet. Aki már járt a selmeci hegyek között, végigsétált a „girbe-gurba”, macskaköves utcákon, énekelte a Bányász Himnuszt szakest után az Akadémia lépcsőjén, járt a Skanzenben mélyen a Föld gyomrában, felkapaszkodott a Kálváriára, beszívta az ősi város levegőjét, az tudja: Selmecbányát elmesélni nem lehet; látni, érezni kell. Az Óváros 1996. óta a Világörökség része, felújítása jelen pillanatban is tart.

Leányvár (Újvár): A monda szerint Rössel Borbála építtette, mert nem akarta látni az ezen a helyen lévő városi akasztófát. Tehette, mert igen gazdag volt. Nagyapja Rössel Erazmus ugyanis olyan sok aranypénzt gyűjtött, hogy azokat – állítása szerint – egymásmellé rakva a sor az országúton Selmectől Budáig ért volna. Borbálát a selmeciek önteltsége és tékozló életmódja miatt Leányvári boszorkánynak nevezték. Vagyona mellett szépsége is messze földön híres volt, akadtak tehát kérői szép számmal, de ő mindegyiknek nemet mondott. Hiába figyelmeztették, hogy az ő gazdagsága is véges, két kézzel szórta a pénzt. Beledobta gyűrűjét a patakba, és azt mondta, az ő jóléte annyira biztos, mint az, hogy ez a gyűrű elvész. A gyűrű később egy hal gyomrából előkerült, Borbála pedig szegényen mindenkitől elhagyatva halt meg. Temetésén óriási vihar kerekedett és az emberek a koporsót hátrahagyva elmenekültek. A holttestet kutyák falták fel.

A valóság azonban az, hogy a vár a török veszély idején, 1564 és 1571 között épült. A várost 24 olasz ágyúval védte a Léva és Bakabánya irányából várható támadásoktól. Ha ellenséges csapatokat láttak, akkor fekete lobogót tűztek ki. Ha viszont vendég közeledett, az őrség úgynevezett monettát fúvott. Tűz esetén nappal vörös lobogóval, éjjel lámpással jelezték a vészt. A tűzőr negyedóránként trombitált, míg az egész órákat harangütés jelezte. A leányvárban 1860-tól az akadémisták testgyakorló órákat tartottak.

Belül az épület emeletei tagolatlanok, kisebb szobákat a sarokban elhelyezett tornyokban találunk. A boltozatos földszintről az emeletre eredetileg nem vezetett feljárat, mivel ott tárolták az őrség lovait.

Ma az épületben a törökellenes harcokra emlékező kiállítás látható. A vár emeletéről a város teljes panorámáját élvezhetjük.

Óvár: Az Óvár alapjául szolgáló templomot a XIII. században a templomosok, a vörös barátok építették, három hajós román stílusú bazilikaként. A város ekkor még a templom körül terült el, így az épület közvetlenül beilleszkedett a településbe. A templom a templomos rend után a domonkos rendé lett. Mellette állt a Szent Mihály kápolna, amely most is megvan. A román stílusú bazilikát először gótikus stílusúvá építették át, majd a török veszély hírére várrá alakították. A vár hatszögletű, négy sarkát kör, maradék két sarkát pedig négyzet alaprajzú torony erődíti. A délkeleti oldalon lehet az építménybe bejutni.

A harcias külső ellenére nehezen védhető, hiszen a föléje magasodó Paradicsom hegyről könnyen belőhető. Fenntartották a török idők után is, sőt tovább építették. A vártemplom harangtornyát barokk stílusban építették. Itt helyezték el a város legrégibb harangját a XV. században. Az Óvárban a múlt század végén a városi levéltár, illetve annak leégése után, városi múzeum működött. Trianon után ide szállították át az 1848-as honvédszobrot is.

Klopacska (kopogó, lármafa, die Klopf): Az 1681-ben, reneszánsz és barokk stílusban készült épületből évszázadokon át hívták a bányászokat munkába, és a Klopacska hangja kísérte őket utolsó útjukra is.

A „bakter” a torony első emeletén lakott, ahonnan éjjel két órakor ment fel a jávordeszkából készített kopogtatót megszólaltatni. Negyedóra hosszat, két hangon, előbb lassan, majd gyorsabb ütemben – kétszer egyperces szünettel – kopogott. Ez az ébresztő kopogás a város minden részébe elhallatszott. A Klopacska hangjára kigyúltak a hegyoldalakon az apró bányászházacskák ablakai, majd elindult a völgy irányába a sok száz, pislogó bányamécs – kezdődött a munka.

Temetéskor a harangzúgás után lassú, gyászütemben szólaltatták meg. Fájdalmas kopogása kísérte az elhunytakat is utolsó útjukra. Jelenleg teaház (vagy valami hasonló) működik az épületben.

Kálvária: kálváriákat a középkorban Európa szerte építettek, Jézus szenvedéseit felelevenítendő.
A Selmecbányán található kálváriát a város keleti oldalán emelkedő Scharfenberg-, vagy Kálváriahegy város felé néző oldalára építették a jezsuiták. Három templom és sok apró kápolna alkotja. A felső templomot német, a középsőt magyar, az alsót tót templomnak is hívták, mert búcsú alkalmával ilyen nyelven miséztek bennük. A szóbeszéd szerint azért épült a tótok temploma a hegy alján, mert ők voltak a leglustábbak.

A selmeci kálvária nem csak szép fekvése miatt híres, hanem mert a klasszikus 12 stáció helyett csak 7 mutatja Krisztus szenvedéseit, a másik 7 Mária szenvedéseit foglalja össze.

Hegybányai- (Szélaknai-, Piargi-) kapu: Ez a kapu a fenyegető török veszedelem elhárítására 1554-ben, reneszánsz stílusban épült. Lotharingiai Ferenc látogatása előtt barokk stílusban építették át. A kaput a II. világháború végén megrongálták, napjainkban pedig feladatát is elvesztette, hiszen az út elkerüli. A homlokzati fülkében Szent Flórián szobra látható. A kapu mellett az egyik bástya, sőt a torony környékén az egykori városfal maradványai is megtalálhatók. A városnak korábban három kapuja volt, de a másik kettőt a Szentantali-kaput és a Bélabányai-kaput lebontották.

Vigadó: A valamikori sörházból kialakított Vigadó volt a „nedves esték” színhelye, de még inkább a Valétabálokról vált nevezetessé. Valétálás alkalmával ugyanis a menet az Akadémia Épületeitől a Vigadóig haladt. Itt koccintottak utoljára a búcsúzó firmák a balekokkal, itt került sor a Valétabálra. A Vigadó a gyászszakestélyek színhelye is volt.

Amikor az egykori firmákat meglett erdészként, bányászként, kohászként Selmecre hívta az Alma Mater, a régi cimborák újra a Vigadóban koccintottak.

Terrasz: A város korzója, a Főutca egyik oldalán fut végig. Nevét onnan kapta, hogy átlagosan másfél méterrel az út fölé magasodik. Selmecbánya óvárosának egyetlen sík területe. Végig üzletházak szegélyezik, amelyek egykor árkádosak voltak. Mai külsejüket az árkádok lebontása, átépítése során a Kiegyezés után kapták.

Maflasarok: A Terrasz és az egykor Kossuth tér találkozásánál, a Fritz-ház sarkánál található. Igen sokszor lesték itt a lányokat mind a firmák, mind a balekok. Az akadémisták és a selmeci lányok kedvelt találkozóhelye volt.

Temetők: A városban és közvetlen környékén 12 temető található. Ezek városrészenként, illetve vallásonként különültek el. Közülük háromban találunk erdész- és bányászvonatkozású sírokat. Mindhárom a Hegybányai-kapu környékén található.
Az egykori római katolikus temető a Havas Boldogasszony-templom közvetlen szomszédságában fekszik. Itt nyugszik: Blattny Tibor, Faller Károly.

Az alsó evangélikus temető még a kapun belül, az említett templommal átellenben a Klopacska fölött található. Itt nyugszik: Kerpely Antal, Farbaky István, Farbaky Gyula, Fekete Lajos.

A Hegybányai-kapun túl, a város határán kívül a felső evangélikus temető terül el. Ezt a temetőt egykor „úri”-nak is mondták. Itt nyugszik: Szécsi Zsigmond, Péch Antal, Schwatz Ottó, Csiby Lőrinc.

Ez a tér volt mindig a város legfontosabb fóruma. Itt iktatták be a polgárokat jogaikba, de itt mondták ki azok elvesztését is. Itt tettek a bányászok fogadalmi esküt, sőt a különféle politikai megnyilatkozásokra is itt került sor, itt szentelték a zászlókat is.

Szentháromság-szobor: Az 1710. évi pestis járvány megszűnésének emlékére állították. A szoborcsoport legfelső szintjén a szentháromság látható, míg az emlékmű tartóoszlopai között nyert elhelyezést a Szűz Mária-szobor. Az emlékmű hat oldalán további hat szent szobra található, köztük Szt. Borbáláé a bányászok védőszentjéé.

A szoboregyüttes homlokzatán kétfejű sas tartotta és tartja az éppen időszerű címert, bár az 1981-82. évi rekonstrukcióval visszaállították az eredeti Habsburg-címert. Látható még rajta a város címere és a bányászjelvény is.

Evangélikus Líceum: A Szentháromság tér felső végén, a jobb oldalon található; 1827-30 között klasszicista stílusban épült. Itt tanult Petőfi Sándor. Erre az épület falán elhelyezett emléktábla emlékeztet.

Szitnyai-ház: Ez az épület is a XVI. században épült. A századfordulón Szitnyai József nevű tudós selmeci polgármesteré volt. Sokkal nevezetesebb azonban ez a hely a „Kafeehaus zum goldenen Grubenlicht” (Az Arany Bányamécshez) címzett kocsmáról, amely az épület földszintjén volt.

A Stelz Flórián által csaknem 55 évig vezetett, félhomályos, de mindig hangos kocsma a burschok törzshelye volt.

(Kék) Szőlő Fogadó: Évszázadokig nevezetes vendéglátóhely volt. Az akadémiai ifjúság magyarérzelmű tagjai különösen előszeretettel látogatták abban az időben, amikor a burschok törzshelye Az Arany Bányamécshez címzett kocsma volt. Az 1860-as 70-es években a „jönköpingsek” (A burschenschaftból kivált akadémisták gúnyneve, melyet az akkoriban használatba került új svéd öngyújtók nevéről kaptak.) ezzel is hangsúlyozni akarták a bursch-hagyományok megtagadását.

Városháza: A korábban egyemeletes épület mai alakját 1787-88-ban nyerte, és tornyát is ekkor építették. A torony nevezetessége az óra, melynek mutatói fordítva jelzik az idő múlását: a kismutató jelzi a perceket, a nagy pedig az órákat. Ennek oka a monda szerint az, hogy a városon rendszeresen átutazó kereskedők nem voltak hajlandóak hozzájárulni az óratorony építési költségeihez, így a selmeciek úgy döntöttek, hogy akkor ne is tudják leolvasni a pontos időt az óráról…

Az Ifjúsági Kör volt háza: A Szentháromságtéri Zsembery-házból 1908-ban költöztek ide a Péch Antal utcába. A berendezésben a város is segítette a fiatalokat, a Kör pedig az államtól is rendszeres pénzsegélyt kapott.

Zsembery- (Marschalkó-) ház: Emléktábla jelzi, hogy ebben az épületben kezdte meg munkáját az 1808-ban felállított Erdészeti Tanintézet első tanára, H. D. Wilckens. Az ő idejében a Zsembery-ház teljes egészében az erdészeti oktatást szolgálta. Később ez az épület adott otthont a diákság egyesületi életének. Itt mondták ki 1875-ben a  hallgatók a „Magyar Társaság” megalakulását.

Fortuna-ház: 1838-ban özv. Gerlamb Eliz báróné az Erdészeti Tanintézet céljaira eladásra felajánlotta a Fortuna – épületet kertestől 4300 Ft áron. Az udvari kamara még ez évben elrendelte a Fortuna – házak megvételét, s arra is adott utasítást, hogy a megvásárolt házaknak tan- és gyűjteménytermekké, tanári és tanársegédi lakássá átalakítására költségvetést készítsenek. A házak felügyeletét a tanársegédre bízták

Privitzky-ház: A terasz közepe táján áll emléktáblával jelezve, hogy ebben az épületben lakott és tanított Mikoviny Sámuel. A Selmeci bányatisztképző iskola első tanára.

Fritz-ház: Az Akadémia egyik legnevezetesebb épülete volt. Ez volt ugyanis még a főiskola idejében is az „A” épület, ahol a rektori hivatal kapott helyet. Az épületben tanácsterem, könyvtár, levéltár továbbá géptani tanszék és szertár is volt. Az Akadémia 1829-től bérelte, majd 1885-ben megvásárolta.

Krecsmáry-ház: Tulajdonképpen ez tekinthető az Akadémia legelső épületének, mert Nicolaus Jacquin 1764. szeptember 1-jén ebben az épületben kezdte meg vegytani és ásványtani előadásait. A házat a kincstár Jacquin részére bérelte, az emeleti részeket lakás a földszintet pedig laboratóriumok és tantermek számára.

Erdészeti palota: A selmeci Akadémia fennállása óta küzdött a megfelelő épületek és helyiségek hiányával. Tanulmányi célra kevésbé alkalmas bérelt épületeket voltak kénytelenek felhasználni. A Klauser-kert (a mai felső botanikus kert) megvásárlásának évében (1854) ismételten előtérbe került egy új épület létrehozásának gondolata. A tervezett épület a mai palota helyén állott volna, a kivitelezés azonban pénzhiány miatt meghiúsult. Egy új erdészeti épület építésének eszméjével később is foglalkoztak, de az ügy csak 1885. júniusában juthatott dűlőre, amikor Farbaky Károly, az Akadémia igazgatója kimondta, hogy: „az akadémia hallgatóinak az erdőtörvény életbelépésének tulajdonítható rohamos szaporodása folytán, az összes akadémiai helyiségeknek az átalakítása most már elodázhatatlan szükséggé vált, s hogy különösen az erdészeti tantermek- és gyűjtemény helyiségekben mutatkozó fogyatkozást a kor igényeinek megfelelően csak úgy lehet orvosolni, ha az erdészeti akadémia számára a felső botanikus – vagyis az ún. Klauser-féle kertben, egy egészen új épület emeltetik, amely magába foglalhatja a tantermeket, laboratóriumokat és gyűjteményeket”. Az épület 1890-ben teljesen elkészült, s az 1890/91. tanévet már itt kezdték el. Az épület ünnepélyes felavatására azonban többszöri halasztás után, csak 1892-ben került sor.

Bányászati és kohászati palota: 1900-ban adták át. Az erdészeti palotához hasonlóan, klasszicizáló stílusban készült. Ebben és a szomszédos kémiai palotában jelenleg vegyipari szakközépiskola működik.

Kémiai palota: 1912-ben készült el klasszicista stílusban, a homlokzatán a bányászkalapács és az erdészcsillag látható. Nagy előadóterme a legkorszerűbb igényeket is kielégítette.

Vaskohászati anyagvizsgáló: 1913-ban adták át. Az épületben a laboratóriumokon kívül tanári lakás is volt, ahol a vaskohászati tanszék vezetője lakott.